"Szolidaritás Katonáinkkal"

A magyar nemzeti haderő

🇭🇺 Hogy mitől nemzeti a haderő, azt sokan, sokféle módon vezetik le, és az aktuális honvédelmi vezetés napjainkban előszeretettel használja ezt a kifejezést.

🇭🇺 Pedig ez a kifejezés lehet csupán egy egyszerű megközelítése a NATO szövetségi erők és az adott ország (nemzeti) hadereje megkülönböztetésének.

🇭🇺 De természetesen lehet mélyebb értelemben is vizsgálni, hiszen az alábbi idézet szerint az volt a nemzeti, amelyet az összmagyarság állított ki és a vezére vezette.

A honfoglalás és a külföldi kalandozások korában a magyar nemzetnek csak egyféle hadserege, az úgynevezett nemzeti hadsereg volt. Emellé Szent István, mint tudjuk a maga speciális céljainak megvalósítására még egy külön királyi sereget szervezett, s annak keretén belül a szükséghez képest zsoldosokat is alkalmazott.* Az ekként új alapokra fektetett honvédelmi rendszeren Kálmán királyunk csupán némi célszerű módosításokat eszközölt.*

🇭🇺 Azt, hogy a Magyar Honvédség rendszerváltoztatást követő folyamatos átalakításával valami folyamatosan „nincs rendben”, azt nemcsak a megszaporodó bírálatok, polémiák és növekvő társadalmi ellenérzések mutatják, hanem erre utal James Sher amerikai kutató 2002-ben megfogalmazott – de sajnos ma is aktuális -véleménye is, amely szerint:

„a magyar haderőátalakítás mögül hiányzik a szereplők egymás iránti bizalma, és a politikai hatalom sem a lakossággal, sem a pártokkal, sem a katonákkal nem igazán akar (nem tud!) konszenzust teremteni”

https://politicalcapital.hu/konyvtar.php?article_read=1&article_id=627#

🇭🇺 A Magyar Honvédség ezek után nehezen nevezhető nemzeti haderőnek, ugyanis a katonák jogállásáról 2024. július 01-től már nem a parlament hoz törvényt, hanem a kormány alkot rendeletet.

🇭🇺 Hogy ez helyénvaló, vagy nem, azt mindenki maga dönti el, de szerintünk a nemzeti haderő minden kérdéséről a nemzet parlamentjének kellene döntenie.

A jelenlegi magyar kormány ugyancsak felismerte, hogy erős, jól kiképzett nemzeti haderő nélkül nem garantálhatja Magyarország szabadságát, állampolgárainak biztonságát.

dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára
https://honvedelem.hu/hirek/eros-nemzeti-hadero-garantalhatja-a-szabadsagot-ma-is.html

🇭🇺 Az Orbán-kormány apránként akarta megváltoztatni a honvédek jogállásáról szóló törvényt, de aztán úgy döntött, inkább eltörli az egészet, és a jövőben nem törvény, hanem kormányrendelet, vagyis alacsonyabb szintű, bármikor átírható jogszabály rendelkezik a honvédek jogállásáról. A képviselők 133 igen, 49 nem szavazattal jóváhagyták az Alaptörvény tizenharmadik módosítását a honvédek jogállásával összefüggésben, amelynek célja, hogy a tizenkettedik módosítást – amely szerint a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak jogállásáról az Orbán-kormány alkot rendeletet – átvezesse a jogrendszeren.

🇭🇺 Ennek érdekében 37 törvényt módosítottak, valamint július 1-jével hatályon kívül helyezték a honvédek jogállásáról szóló törvényt.

🇭🇺 A jövőben a vezérkari főnök is szabályozhat fontos dolgokat, pedig neki nincs is jogszabályalkotási joga. Ezentúl a vezérkari főnök utasításban szabályozhatja:

  1. az egyenruha, a katonai rendfokozati- és fegyvernemi jelzés, évfolyamjelzés, kitüntetés és a szolgálati jel viselésének módját,
  2. a honvédek és kötelékeik egységes, a katonai fegyelmet és tartást kifejező megjelenését és mozgásformáit tartalmazó alaki szabályzatot,
  3. a fizikai alkalmasság meghatározásához szükséges mozgásformákat és azok végrehajtásának szabályait,
  4. valamint bármi mást, amit magasabb rendszabály nem tartalmaz.

Ezek eddig a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartoztak, onnan kerülnek most egy szinttel lejjebb. Az utasítás nem jogszabály, mert jogszabályt a vezérkari főnök nem alkothat, hiszen nem önálló szabályozó szerv vezetője. Ezért még a jogalkotási törvényt is kiegészítik azzal, hogy „törvényben meghatározott tárgykörben normatív utasítást adhat ki a Honvéd Vezérkar főnöke, amely a honvédekre kötelező”.

🤔 🤔 🤔 Fontos kérdés most akkor, hogy a Magyar Honvédség szolgálaton kívüli állományának tagjai a „honvédek”, azaz a Magyar Honvédség tagjai lesznek e?

Előző

Felhívás az aktív és szolgálaton kívüli katonákhoz

Következő

Miért éppen Honvéd Veterán Otthon?

  1. Szabó Ferenc

    Sajnos a leszereléssel tönretették a Magyar Néphadsereget.Romokban a laktanyák épületek, a szárazföldi fegyvernemek tönkrementek ,igaz elavultakká váltak,de a legnagyobb baj a hivatásos katonák megalázása és sorkatonai szolgálat felfüggesztése.

  2. Dogossy Károly

    A történelem ismétli önmagát! Akik akkor szolgáltunk, nagyon vártuk, hogy végre európai módon kezeljék a katonákat. 1996-ig kellett várni. A törvény egyértelművé tette a katonák helyét egy demokratikus jogállamban. Preambuluma szerint? „1996. évi XLIII. törvény
    a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról1
    Magyarország függetlenségének, törvényes rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog előírásainak megfelelően, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyűlés – elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát – a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következő törvényt alkotja”
    Hát…………………….?!?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén