„Üllői úti emlékhely avatás”

A 2022. márciusában indított kezdeményezés – ami szerint méltó emlékhelyet kell állítani az Üllői út 133-135. szám alatt egykor állt laktanyának és a benne elhelyezett katonai szervezeteknek és tanintézeteknek – lassan a megvalósítás szakaszába léphet. Ezért fontos megismerni a szervezőknek, hogy az anyagi támogatást is nyújtó, illetve az érintettek köréből kik azok, akik részt kívánnak venni a várhatóan szeptemberben végrehajtásra kerülő avatási ünnepségen.

A tervezés és szervezés segítése érdekében kérjük a kérdőívet lehetőség szerint minden érintett töltse ki!

Az itt megadott elérhetőségekre tudjuk eljuttatni a meghívást, és ez segíti a további kapcsolattartást is, ezért kérjük, mindenki pontosan adja meg!


Az Üllői úti katonai emlékhelyért Facebook csoportban minden aktuális információ megtalálható!


♥️ Eddig már 559 utalás érkezett. Köszönjük a kb. 500 család támogatását! De az emlékkő-kompozíció elkészítéséhez további anyagi támogatást várunk!

Számlaszám:

MagNet Bank

16200247-10018369

Közlemény: Emlékhely, név, vagy „név nélkül”.