"Szolidaritás Katonáinkkal"

Kategória: Honvédelem

Zalkások az Emlékhelyért

A 2008-ban földdel egyenlővé tett területen 110 évig állt egy laktanya. Abban működött a háború utáni magyar tisztképzés Egyesített Tiszti Iskolája 1957-67 között, majd 1967-től a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, amelyet 1992-ben Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolának neveztek át. De a kezdeményezést elindító egykori zalkások a történelmi hűség és az elődeik iránti tisztelet okán nem csupán saját alma materüknek, hanem a teljes, 1898-tól 2008-ig tartó időszaknak az építészeti és katonatörténeti örökségének emléket kívánnak állítani az Üllői úton, az MVM Dome impozáns épülete mellett.

Ehhez a kezdeményezéshez rengeteg olyan ember csatlakozott, aki fontosnak tartja ezen örökség megőrzését. Köszönet mindazoknak, akik anyagilag is támogatják a kezdeményezést. Közöttük nagyon sokan már második, sőt harmadik utalással is segíteni kívánják a méltó emlékhely megvalósítását!

Az emlékkő-kompozíció létrehozását támogatók listája itt található!

A kezdeményezés elindítói bíznak benne, hogy a katonai hagyományokat fontosnak tartó civil szervezetek, természetes és jogi személyek túlnyomó többsége támogatja, hogy az idén 175. éves Magyar Honvédség egykori laktanyájának, az 1. honvéd gyalogezrednek és a korszerű tisztképzésnek méltó emlékhelye álljon az Üllői út 133. szám alatt.

Az „Emlékhely” látványterve

Látványterv és műleírás

„Üllői úti katonai emlékhely”

A magánerős emlékkő-kompozíció egyik vázlata

2023


1. A helyszín

Az „Emlékhely” megvalósításának helyszíne Budapest IX. Kerület Üllői út 133-135. szám alatti terület. Az MVM Dome külső, parkosított területén az érintettek érdekeihez, lehetőségeihez, akaratához igazított méretű – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, művészi kivitelezésű – „Emlékhely” akadálymentesen létrehozható.

Elképzelésünk mottója:

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”

(Gróf Széchenyi István)

2. A látványterv

Az „Emlékhely” látványterve
Az emlékkő-kompozíció

3. A műleírás

Az Emlékkő-kompozíció három faragott és csiszolt, kemény „tatárkőből” áll, és ezek méretei az alábbiak.

  1. Álló tatárkő: 300x275x65 cm.
  2. Baloldali fekvő kő: 160x100x45 cm.
  3. Jobboldali fekvő kő: 140x70x40 cm.

Az álló, 3 méter magas nagy tatárkő stabilitását a kőbe fúrt furatba illeszkedő, álló acél rúd biztosítja, amely a kőnek – pontalapozás módszerével készített – alapjába lesz rögzítve és bebetonozva.

A kisebb, fekvő tatárkövek a nagy, álló tatárkő előtt és kétoldalt fekszenek olyan távolságban, hogy a fű nyírható legyen körülöttük.

Összességében az Emlékkő-kompozíciónak egy 3,5×2 m-es lebetonozott terület az alapja, amely területet termőföld és fű (gyeptégla) borít. A kész kövek arra kerülnek elhelyezésre.

Mivel a könnyebb megközelíthetőség és jobb láthatóság érdekében az emlékhely a kijelölt parkosított területnek a gyalogos forgalomhoz közeli sarkában kerül elhelyezésre, megközelítéséhez járda nem szükséges.

Az emlékkő-kompozíció

Egyedi, nagyméretű bronz betűk az álló, nagy kő cím feliratában:

és a baloldali, kisebb méretű kő feliratában:

A jobboldali kisméretű kő csiszolt felületén a domborművek által tartalmazott szöveghez illeszkedő, szabvány betűkkel készül a felirat a bronz táblára.

Ezt kiegészíti egy kis líra, mint a katonai zenészek fegyvernemi jelvénye bronz dombormű.


Az álló – 300x275x65 cm-es – fő kövön három darab különböző szélességű, de azonos – 45 cm – magasságú dombormű kerül elhelyezésre.

A domborművekhez tartozó alábbi szövegeket a domborművek tartalmazzák, közelről jól látható nagyságban.

  • dombormű – Laktanya („Petőfi kapu”) szövege:
I. FERENCZ JÓZSEF M. KIR. HONVÉD GYALOGSÁGI LAKTANYA
  • dombormű – Gyalogezred (Sisi sapkajelvény) szövege:
1. HONVÉD GYALOGEZRED
  • dombormű – Tiszti iskolák (Zalka főbejárat ágyúkkal) szövege:
EGYESÍTETT TISZTI ISKOLA, ZALKA MÁTÉ KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA, BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA

4. Az „Emlékkő-kompozíció” mondanivalója

Az „Emlékhely” látványterve

A MEMENTÓ 1898 – 2008 cím utal arra, amiről az emlékmű szól! Az emlékezésről, a 110 éves múlt tiszteletéről.

A három bronz dombormű közül a:

  • „Petőfi kapu” utal a laktanya építészeti és katonai örökségére, a
  • Sapkajelvény utal az itt elhelyezett 1. m. kir. honvéd gyalogezred katonai örökségére,
  • Főépület ágyúkkal utal a tisztképző intézmények örökségére.

A jobboldali, fekvő kő emléket állít a magyar katonazenész képzésnek.

A baloldali, fekvő kő tiszteleg a Magyar Honvédség mindenkori katonái előtt!


Út a látványtervig


Az emlékkő-kompozíció

Elkészült a makett

Emlékhely

Az emlékkő-kompozíció látványterve

„Veterán ház” program (1)

Katonai Nyugdíjas Otthonok Amerikában

Az Egyesült Államok kormánya két nyugdíjas otthont üzemeltet bizonyos katonai veteránok számára. A Gulfport kampuszt, amely a Mississippi állambeli Gulfportban található, eredetileg haditengerészeti menedékházként hozták létre 1834-ben, míg a nevet 1880-ban Naval Home-ra változtatták. 1947-ben, amikor a légierő külön szolgálattá vált, a név a haditengerészeti menedékházra változott. Katonák és repülők otthona. Az ott élők többsége veterán sorozott hadsereg és légierő besorozott tagja volt.

[/fusion_text][fusion_text]

Vannak nonprofit szervezetek, amelyek a következő nyugdíjasotthonokat indították el tisztek számára:

  • Air Force Village West: Ez a közösség a kaliforniai Riverside-ban, a March Field mellett található. Ez a nonprofit közösség fogad pályakezdő, tartalékos vagy becsülettel leváltott tiszteket, valamint bármely szolgálati ágból özvegy tiszteket.
  • The Air Force Villages: Ez a nonprofit nyugdíjas közösség a texasi San Antonio-ban található, és fogadja az összes egyenruhás szolgálat nyugalmazott és tiszteletreméltó tisztjeit, valamint házastársaikat, özvegyasszonyokat és idősebb családtagjaikat, 62 éves és idősebb.
  • Falcons Landing: Ez a nonprofit közösség nyugalmazott katonatiszteket, házastársaikat és túlélő házastársakat fogad, akik nem házasodtak újra. A nyugdíjasotthon Washington DC-ben található
  • Knollwood: A szintén Washington DC-ben található egyedülálló nyugdíjas közösség férfi és női tisztek, valamint női rokonaik számára készült. Lakóhelyre jogosultak valamennyi egyenruhás szolgálat rendes és tartalékos férfi és női katonatisztjei, házastársaik, nővéreik, lányaik, édesanyáik és anyósaik.
  • Vinson Hall: Ez az otthon mindössze három mérföldre található az ország fővárosától, a virginiai McLeanben. A jogosultság körébe tartoznak azok, akik az egyenruhás szolgálatban megbízott tisztként (beleértve a tisztet is) szolgáltak, valamint az ilyen tisztek özvegyei, özvegyei, volt házastársai, eltartottjai vagy közvetlen családtagjai.

KÉPESÍTÉSEK

A jogosultsági tényezők közé tartozik az Ön katonai rangja, katonai státusza, életkora, fizikai és mentális egészségi állapota a felvétel időpontjában, valamint a büntetett előélet.

Íme az egyes képesítések alapjai:

Katonai besorolás: A fegyveres erők nyugdíjasotthonai nem szolgálati tisztek. Csak azok jogosultak erre, akik katonai szolgálatuk legalább 50 százalékát besorozott tagként, tisztként vagy a haditengerészet és tengerészgyalogság által „korlátozott szolgálati tisztnek” nevezett tisztként töltötték.

Katonai státusz: Veterán státusza is szerepet játszik a jogosultságban. Akkor költözhetsz AFRH-ba, ha:

  • Veterán 20 éves vagy annál több aktív szolgálati idővel és legalább 60 éves
  • A veterán szolgáltatással összefüggő fogyatékossága miatt nem tud megélhetést keresni
  • Veterán, aki sérülés, betegség vagy fogyatékosság miatt nem tudott megélhetést keresni, és aki háborús színházban szolgált, vagy ellenséges tűzdíjat kapott
  • Női veterán, aki 1948 előtt szolgált

Az „Emlékhely” létesítés helyzete 2022. november

Az Üllői úti emlékhely létrehozását kezdeményezők, és a petíciót aláírók által megbízott képviselők egyikeként (a másik Dogossy Károly barátom) az alábbi helyzetértékelést teszem 2022.11.21-én.

♥️

Köszönjük szépen katonai zenész társainknak az összefogását! Az ő 38 fős támogató csapatukkal már 110 fő anyagi támogatását könyvelhettük el.

🇭🇺 A kiválasztott és megtalált tatárkő – amely a tervezett emlékkő-kompozíció alapját képezi – elszállításához a Nemzeti Földügyi Központ térítésmentesen hozzájárult, és erről hivatalos levélben értesített bennünket.

Részlet a határozatból

Ezzel elhárult az akadály a kőnek (nem „kavics” a maga 2,5×3 m-es méretével, és kb. 10 tonna súlyával) az általunk felkért szobrász telephelyére szállítása elől.

A tatárkő méretének felmérése

Még néhány aktív kolléga segítségével, és civil, valamint helyi cég támogatásával a követ ki kell szabadítani az erdőből, és szállításhoz előkészíteni.

A szállítás során legmagasabb költség a daruzásra vonatkozik. Az „emlékkő” szállítás első szakasza – a szobrász telephelyre – előreláthatólag bruttó 700.000 Ft lesz.

🇭🇺 Az FTC mint az Üllői út 133-135. számú terület tulajdonosa előzetesen hozzájárult az emlékkőnek az általa megjelölt területen történő elhelyezéséhez. Most az általunk egy javasolt változatként elkészített hozzájáruló nyilatkozatot felhasználva készítik elő a dokumentumot. Az FTC vezető menedzsmentje foglalkozik azzal, hogy az FTC, vagy netán a magyar állam valamelyik más szervezete jogosult e kiadni ezt a számunkra szükséges nyilatkozatot. Tehát, jelenleg az FTC döntését is várjuk.

Az „Emlékkő-kompozíció”

🇭🇺 Az emlékkő-kompozíció elkészítésére általunk felkért szobrászok már több olyan szobor elkészítésében vettek részt, ahol a tatárkő biztosította a szobor alapját. Az így faragott és csiszolt kő az egyedi bronz betűkkel, és bronz domborművekkel azonban nem olcsó. Előreláthatólag az emlékkő-kompozíció bruttó költsége 8 Millió forint lesz.

Ez is egy faragott és csiszolt tatárkő.

🇭🇺 A kész művet a felállítási helyre kell szállítani, ahol az akár önkéntes munkával előkészített és rendezett, de beton alappal bíró területen fel kell állítani, valamint az ünnepélyes avatását meg kell szervezni és végre kell hajtani. Ez további körülbelül 2 Millió forintot igényel.

Európa Kontakt Buth Alapítvány

🇭🇺 Az Európa Kontakt Buth Alapítvány 2022. nyarán megújult kuratóriuma és felügyelő bizottságának tagjai szolgálaton kívüli katonák, akiknek négy évig otthona volt az a főiskola, amelyet 2008-ban a föld színéről eltöröltek.

Természetesen az alapítványt nem ismeri mindenki, de azt gondolom, hogy a Magyarországon bejegyzett, több mint Hatvanezer civil szervezet közül egy sincs, amelyet mindenki ismer.

Látogatás lengyel barátainknál

Ez az alapítvány 2012-ben lett alapítva, a katonák, főleg a szolgálaton kívüli és a tartalékos katonák meglévő
nemzetközi kapcsolatainak az erősítése érdekében.

Biztos vagyok abban, hogy az alapítvány tisztségviselőinek személye garancia arra, hogy a kezdeményezés végső megvalósítását támogatásra méltónak találja bárki!

„Szolidaritás Katonáinkkal”

Felhívás az emlékhely támogatására

Kedves Látogatóink!

A napokban, de az elmúlt közel egy év alatt többször olvashattatok egy kezdeményezéséről az Üllői úti emlékhellyel kapcsolatban, melyet alapítványunk vállalt fel.

A cél mielőbbi megvalósulása érdekében az merült fel bennünk, hogy bizonyára sokunknak van katona múltjából és jelenéből olyan nemzetközi kapcsolata, akik ismerték a katonai főiskolák tevékenységét, ismerik a jelenlegi magyar tisztképzés rendszerét. Valamikor egyiptomi, szíriai, vietnami kollégák is tanultak itt, mostanában pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is oktat külföldi hallgatókat, akiknek lehet bizonyos mértékű nemzetközi kapcsolatuk.

Alapítványunk egyik kurátora, Dogossy Károly készített egy rövid általános szöveget, melynek lényege kezdeményezésünk anyagi támogatása. Szíves felhasználásra megosztjuk a magyar szöveget, és ennek angol fordítását (a német nyelvű is készül).

Természetesen mindenkinek lehetősége van ilyen, ehhez hasonló, vagy egészen más tartalmú támogatás kérésre, bármilyen nyelven.

Az Emailben írt szöveghez a csoport (Az Üllői úti építészeti és katonai emlékhelyért) képgyűjteményéből tetszés szerint elég nagy a választás lehetősége.

2008.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Egy támogatási kéréssel fordulunk Önökhöz. Budapesten, az Üllői út 133-135 szám alatt 1898-2008 között állt egy laktanya, ahol évtizedeken keresztül katonai alakulatok állomásoztak, és 1957-2008 között itt képezték a Magyar Honvédség tisztjeit. A laktanyát sajnálatos módon 2008-ban lebontották. Az valamikor ott tanuló, dolgozó nyugállományú katonákból álló alapítványunk elhatározta, kezdeményezi a területen egy méltó emlékhely létesítését. Az emlékhelyet önerő és adományozás útján szeretnénk létrehozni.

Tisztelettel vennénk, ha adományával segítené egy méltó emlékhely létrehozását.

Elérhetőségünk:

  • Európa Kontakt Buth Alapítvány
  • 8000 Székesfehérvár, Séd utca 5.
  • Adószám: 18333611-1-07
  • Számlaszám: MagNet Bank
  • 16200247-10018369
  • IBAN: HU89 1620 0247 1001 8369 0000 0000
  • Tel.: +36 30 2359640
  • E-mail: eukontakt.com@gmail.com

Tisztelettel,

Az alapítvány kuratóriuma


Dear Sir/Madam,

We are contacting you with a support request. At 133-135 Üllői street, Budapest there was a barracks between 1898-2008 where military formations were stationed for decades and between 1957-2008 officers of the Hungarian Defence Forces were trained here.

Unfortunately, the barracks were demolished in 2008.

Our foundation made up of retired soldiers who studied and worked there decided to initiate the establishment of a worthy memorial site in that area. We would like to create this memorial site through self-effort and donations. We would appreciate it if you would help create a worthy memorial with your donation.

Our contact information:

  • Európa Kontakt Buth Foundation
  • 5. Séd street, H-8000 Székesfehérvár
  • Tax number: 18333611-1-07
  • Account number: MagNet Bank
  • 16200247-10018369
  • IBAN: HU89 1620 0247 1001 8369 0000 0000
  • Phone: +36 30 2359640
  • Email: eukontakt.com@gmail.com

Sincerely,

Board of trustees of the Foundation


2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén